Egyszer csak megint minden hideg lett és sötét, félelmetesen sötét. Nagyon fázott és rettentően félt. Jéghideg hullámok simogatták a testèt, majd hirtelen lehúzták a mélybe. Aztán egy meleg kéz gyöngéden megsimogatta az arcát, ő pedig azonnal kinyitotta a szemét.
Krisztián állt mellette kérdő tekintettel, mellette pedig egy idősebb férfi öltönyben. A lány kapkodva vette a levegőt és verejtékben úszott. Kellett néhány perc míg magához tért a rémálmából.
- Talán rosszat álmodtál? - kérdezte Krisztián.
- Igen - felelte a lány, majd a másik férfira nézett. A magas, ősz, ötven év körüli férfi kedves pillantása nyugtatóan hatott rá.
- Jó estét kisasszony! - köszönt udvariasan a férfi.
Magának is jó estét! - köszönt kissé megszeppenve a lány. Azonnal rájött, hogy nem lehet más csak az orvos. Mikor bemutatkozott sejtése igaznak is bizonyult.
- Az én nevem Bálint Eduárd - mutatkozott be kedvesen a férfi. - Az ön orvosa vagyok. Krisztina kért meg ra, hogy kezeljem magát. Hogy van?
- Már jobban, azt hiszem - felelte zavartan a lány.
- Krisztián elmondta, hogy még nagyon gyenge, de ez természetes. Ne aggódjon emiatt! Pár nap, talán egy het, és lassan ismét visszanyeri majd az erejét. Addig viszont pihennie kell. Felírtam néhány gyógyszert és vitsmint, amitől hamar helyre jön. Na persze gyümölcsben és zöldségben gazdag étkezést is javaslok - fordult Krisztiánhoz.
- Ez csak természetes - helyeselt a férfi is.
- Doktor úr, kérem árulja el, mégis mi bajom van! Miért nem bírok szinte még mozogni sem?
- Kimerültség, enyhe kihűlés és tüdőgyulladás - felelte őszintén az orvos.
- Ez meg, hogy lehet? - kérdezte elszörnyedve a lány.
- Ezt sajnos mi nem tudhatjuk - válaszolt kimèrten az orvos, bár a lány biztos volt abban, hogy valamit eltitkol. - Eddig perfúzión át kapta az antibiotikumot is, de most már természetesen tablettát írok fel. Most pedig még szeretném vizsgálni - mondta az orvos majd kiküldte Krisztiánt a szobából.
Krisztián állt mellette kérdő tekintettel, mellette pedig egy idősebb férfi öltönyben. A lány kapkodva vette a levegőt és verejtékben úszott. Kellett néhány perc míg magához tért a rémálmából.
- Talán rosszat álmodtál? - kérdezte Krisztián.
- Igen - felelte a lány, majd a másik férfira nézett. A magas, ősz, ötven év körüli férfi kedves pillantása nyugtatóan hatott rá.
- Jó estét kisasszony! - köszönt udvariasan a férfi.
Magának is jó estét! - köszönt kissé megszeppenve a lány. Azonnal rájött, hogy nem lehet más csak az orvos. Mikor bemutatkozott sejtése igaznak is bizonyult.
- Az én nevem Bálint Eduárd - mutatkozott be kedvesen a férfi. - Az ön orvosa vagyok. Krisztina kért meg ra, hogy kezeljem magát. Hogy van?
- Már jobban, azt hiszem - felelte zavartan a lány.
- Krisztián elmondta, hogy még nagyon gyenge, de ez természetes. Ne aggódjon emiatt! Pár nap, talán egy het, és lassan ismét visszanyeri majd az erejét. Addig viszont pihennie kell. Felírtam néhány gyógyszert és vitsmint, amitől hamar helyre jön. Na persze gyümölcsben és zöldségben gazdag étkezést is javaslok - fordult Krisztiánhoz.
- Ez csak természetes - helyeselt a férfi is.
- Doktor úr, kérem árulja el, mégis mi bajom van! Miért nem bírok szinte még mozogni sem?
- Kimerültség, enyhe kihűlés és tüdőgyulladás - felelte őszintén az orvos.
- Ez meg, hogy lehet? - kérdezte elszörnyedve a lány.
- Ezt sajnos mi nem tudhatjuk - válaszolt kimèrten az orvos, bár a lány biztos volt abban, hogy valamit eltitkol. - Eddig perfúzión át kapta az antibiotikumot is, de most már természetesen tablettát írok fel. Most pedig még szeretném vizsgálni - mondta az orvos majd kiküldte Krisztiánt a szobából.
- Pár nappal ezelőtt - kezdte az orvos higgadtan - amikor megvizsgáltam, még nagyon rossz állapotban volt, de szépen gyógyul. Mondja csak, visszatérő rémálmai vannak? - kérdezte pár pillanat múlva.
- Igen így is modhatjuk - felelte a lány szomorúan.
- És miről álmodik? - kérdezte az orvos kíváncsian.
- Nem is tudom. Minden olyan sötét, hideg és nagyon félek. Mintha víz sodorna, aztán elsüllyednék. De nem vagyok biztos benne. Minden olyan zavaros.
- Értem. Akkor felírok néhány nyugtatót is, hogy nyugodtabban tudjon aludni. Nagyon fontos, hogy kipihenje magát, ez pedig csak úgy lehetséges, ha az álma is nyugodt.
- Rendben - sóhajtott a lány.
Bálint doktor ezután behívta a férfit, aki mindeddig türelmetlenűl várakozott odakint és elmondta neki, hogy mostmár megnyugodhat, mert a lány mindenképp fel fog épülni. Majd titkos pillantást vetve Krisztiánra, így szólt:
- Már majdnem végeztünk is! Egyetlen kérdésem maradt csupán: biztos benne, hogy nem emlékszik semmire? A lánynak összeszorult a torka, és könnyes szemmel, csalódottan a takaróját markolászta. Miért hiszi mindenki, hogy hazudik? Miért hazudna ilyesmiben?
- Hát már maga is azt mondja, hogy nem mondok igazat?! - tört ki könnyek között a lány. - Nem, nem emlékszem semmire - kiáltotta rekedtesen mély csalódottsággal. - Még a saját nevemre sem emlékszem. Mit gondol, ez olyan jó érzés?!
- Kérem ne izgassa fel magát! - nyugtatta az orvos és szemrehányó pillantást vetett Krisztiánra, aki nyomban lesütötte a szemét szégyenében. - Egy szóval sem mondtam, hogy hazudna - nézett kedvesen a lányra. - Csupán amikor megvizsgáltam, még nyomát sem találtam fejsérülésnek. Ezért találom egy kicsit furcsának. De az emlékezetkiesèsnek pszichés okai is lehetnek.
- És ez mit jelent pontosan? - kérdezte értetlenül Krisztián.
- Hát... - mondta elgondolkodva az orvos - én személyesen még sosem találkoztam ilyen esettel, pedig már huszonöt éve praktizálok, igen ritka. De azért még hallottam hasonlóról. Szóval a hölgy nem azért nem emlékszik, mert nem tud, hanem mert nem akar emlékezni.
- Ez nevetséges - háborodott fel a lány. - Maga szerint én nem akarok emlékezni? Ezt, hogy gondolhatja?!
- Elnézést, azt hiszem az előbb rosszul fejeztem ki magam. Ez tulajdonképpen nem akarat kérdése. Az ilyen esetekben egy nagy trauma vagy valami szörnyű esemény az, ami kiváltja az amnéziát. Ilyenkor az elme blokkolja az emlékeket, így védve meg saját magát attól a fájdalomtól, amit az emlékezés okozna. Mert az, amit nem tudunk, nem is fáj, ugyebár!
- Ès ez az állapot meddig tarthat? - kérdezte Krisztián kiváncsian.
- Nem lehet tudni - felelte az orvos elgondolkodva. - Talán csak napokig, hetekig, de az is lehet, hogy hónapokig vagy évekig. Ez tulajdonképpen a pácienstől függ és persze attól, hogy mekkora trauma érte.
- Ez nem lehet igaz - mondta csalódottan a lány. - Nincs rá valami gyógymód? - kérdezte bizakodva.
- Sajnos nincs, csak a türelem. Talán hamarabb meggyógyulna, ha a saját környezetében lenne. De így egy kicsit tovább fog tartani - mondta az orvos, aztán Krisztiánhoz fordult: - Még mindig nincs semmi nyom, hogy ki is lehet valójában?
- Nincs. Azt reméltem, ha felébred, majd ő elmondja, hogy hol lakik és hogy kicsoda, mert a barátom sajnos semmit sem talált. Bár az az igazság, hogy még csak Magyarországon kutatott az eltűnt személyek között, a határon túl még nem. Persze most már megvárjuk, míg jobban lesz, s csak azután fogja folytatni a nyomozást. Az orvos csak némán bólintott, jelezve ezzel, hogy teljes mértékben egyetért a férfival. A lány viszont ezzel szemben teljesen elkeseredett.
- Hát nincs senki, akinek hiányoznèk?! - csordult ki ismét a könnye.
Mindkét férfit szíven ütöttèk a lány kétségbeesett szavai, de nem tudtak mit válaszolni. Végül az orvos lépett oda hozzá, és biztatóan megfogta a kezét.
- Ne aggódjon, kisasszony! Higgye el, minden rendbe fog jönni. Legyen türelmes és nyugodjon meg!
- Megpróbálok - felelte a lány és letörölte a könnyeit.
Végül Bálint doktor elköszönt, Krisztián pedig kikísérte őt. Egészen a bejárati ajtóig egy szót sem szóltak egymáshoz. Ám ott az orvos visszafordult és így szólt:
- Nagyon jól tetted, hogy hazahoztad a lányt és nem kórházba vitted. A magány most mély depresszióba taszíthatná.
- Igen, jó neki - felelte feldúltan a férfi. - De megmondanád, mit kezdjek vele, hogy a nyakamon maradt?!
- Ejnye fiam - fordult hozzá Eduárd, biztatóan megveregetve a vállát. - Már évek óta ismerlek, szinte gyerekkorod óta. Tudom, hogy nem vagy rossz ember, és remélem most sem kell csalódnom benned. Légy türelmes ehhez a lányhoz!
- Akkor azt is tudnod kell, hogy a türelem nem a legnagyobb erényem.
- Pedig most vissza kell fognod magad, hisz az imént te magad is láthattad, milyen ingatag a lelkiállapota, nem beszélve a rémálmairól és az emlékezet kiesésèről.De ezeknél még nyugtalanítóbb az, ahogyan és ahol rátaláltál. Eleinte rossz ötletnek találtam, hogy itthon akarod gondját viselni, most viszont úgy látom, ez volt a legjobb, amit tehettèl. Nagy szüksége van most a támogatásotokra ahhoz, hogy felèpüljön.
- Hát ez óriási! Már csak ez hiányzott nekem! - mèrgelődött tovább Krisztián.
- Ne mondd ezt! - Rótta meg az orvos. - Inkább örülnöd kellene, hogy egy ilyen gyönyörű lányt vezérelt utadba a sors.
- Igen, ezt jól mondtad, gyönyörű lány. Épp ez vele a baj, - sóhajtott a férfi szomorúan.
- Most már tényleg nem értelek, fiam.
- Nem is kell, hogy megértsd - felelte Krisztián titokzatosan, aztán így folytatta, másra terelve a szót: - Mit gondolsz, elmondhatom már neki, hogy mi történt?
- Mármint azt, hogy hol találtál rá? Nem, semmi esetre sem. Félek, ez csak még inkább felzaklatná. Egyelőre ne mondj neki semmit. Már így is túl sokat tud. Várjuk meg, amíg visszanyeri az erejét, utána majd meglátjuk. Az orvos távozása után Krisztián tétovázva ment fel a lány szobájába. Fogalma sem volt arról, hogy mit is mondhatna neki. Zavarta az a tudat, hogy a lány láthatja a sebhelyes arcát, de főleg az, hogy kénytelen lesz a gondját viselni egy ideig. Kopogott, de mivel nem kapott választ, benyitott az ajtón. A lány könnyes szemmel bámult a semmibe, mintha csak a kinti félhomályt nézte volna, de a tekintete annál sokkal messzebbre nyúlott. Észre sem vette amikor a férfi belépett.
Krisztián pár pillanatig csak szótlanul állt s nézte a lányt, de amikor meglátta, hogy rá se hederít, megszólalt.
- Talán zavarok? - kérdezte érdes hangon. A lány sietve letörölte a könnyeit, majd a férfi felé fordulva válaszolt:
- Nem, dehogy. Észre sem vettem, hogy bejött.
- Mondd csak, te szándékosan bosszantani akarsz a magázódással? - kérdezte Krisztián félig tréfálkozva, félig komolyan, de az arckifejezése semmit sem változott, mindig komor és halálosan komoly tekintete ugyanaz maradt.
- Sajnálom - erőltetett mosolyt az arcára a lány. - Azt hittem tiszteletlenségnek tartanád a tegeződést azok után, hogy csak egy betolakodónak tekintesz.
- Ez jogos - bosszankodott a férfi. - De Magdának igaza van, te vendég vagy itt, nem pedig betolakodó.
- Igen, vendég - sóhajtott a lány. - Akinek te nem kifejezetten örülsz.
- Ez így igaz - helyeselt a férfi.
- Bárcsak azt mondhatnám, hogy megértelek, de nem tudlak. Egyszerüen képtelen vagyok felfogni azt, hogy neked miért vagyok olyan ellenszenves.
- Egyszerűen azért, mert nő vagy - válaszolt komoran a férfi.
Krisztián pár pillanatig csak szótlanul állt s nézte a lányt, de amikor meglátta, hogy rá se hederít, megszólalt.
- Talán zavarok? - kérdezte érdes hangon. A lány sietve letörölte a könnyeit, majd a férfi felé fordulva válaszolt:
- Nem, dehogy. Észre sem vettem, hogy bejött.
- Mondd csak, te szándékosan bosszantani akarsz a magázódással? - kérdezte Krisztián félig tréfálkozva, félig komolyan, de az arckifejezése semmit sem változott, mindig komor és halálosan komoly tekintete ugyanaz maradt.
- Sajnálom - erőltetett mosolyt az arcára a lány. - Azt hittem tiszteletlenségnek tartanád a tegeződést azok után, hogy csak egy betolakodónak tekintesz.
- Ez jogos - bosszankodott a férfi. - De Magdának igaza van, te vendég vagy itt, nem pedig betolakodó.
- Igen, vendég - sóhajtott a lány. - Akinek te nem kifejezetten örülsz.
- Ez így igaz - helyeselt a férfi.
- Bárcsak azt mondhatnám, hogy megértelek, de nem tudlak. Egyszerüen képtelen vagyok felfogni azt, hogy neked miért vagyok olyan ellenszenves.
- Egyszerűen azért, mert nő vagy - válaszolt komoran a férfi.
- Hogy mi?! - háborodott fel a lány. - Talán csúnya vagyok?!
- Nem - felelt haragosan a férfi. - Inkább az a baj, hogy túl szép vagy - folytatta, majd a felsülködőasztal fiókjából elővett egy tükröt és a lány elé tartotta. A lány mintha csak egy idegen embert pillantott volna meg a tükörben, egy ismeretlen nőt, aki talán lehet, hogy szép, de ő egyáltalán nem érezte magát annak. Egyszínkèk szomorú szempár pillantott vissza rá, ami biztosan ő volt, de sima, fiatal arca és hosszú, enyhén kócos szőke haja már egyáltalán nem volt ismerős a számára. Lassú mozdulattal megérintette az arcát, mintha csak meg akana bizonyosodni arról, hogy valóban magát látja, nem pedig valaki mást.
- Hát ez lennék én - suttogta a lány, szinte csak úgy önmagának. - Még a saját arcomra sem emlékszem - nézett a férfira keserű mosollyal. - Egyáltalán nem vagyok túl szép, inkább csak olyan, mint bármely másik nő - sóhajtott.
- Akkor úgy látszik, mi ketten nem ugyanazt a nőt látjuk - mondta komolyan, szinte meglepetten Krisztián. - Tudod a magadfajta gyönyörű nők felszínesek és csak ártani tudnak az embernek, megbízhatatlanok, kétszínűek, nem tudják, hogy hol a határ - folytatta haragtól szikrázó tekintettel.
Elvette a lánytól a tükröt, hogy a helyére tegye, és mindeközben megpillantotta saját csúf és torz tükörkèpèt. Dühösen s mérhetetlenül csalódottan hajította vissza a tükröt a helyére, majd rácsapta a fiókot. A lány ez idő alatt csak hallgatott, majd szinte kitörtek belőle a szavak:
- Miért ítélsz el, holott nem is ismersz?! Miért gondolod, hogy minden nő egyforma? Honnan tudhatnád, hogy én milyen vagyok? - förmedt rá a lány. - Mondd, miért ítélsz el? - kérdezte végül könnybe lábadt szemekkel.
- Mert te is úgy nézel rám, mint mindenki más! Akár egy szörnyetegre - ordította dühösen és kétségbeesetten, aztán becsapva maga mögött az ajtót, távozott.
Dúlt-fúlt haragjában. Dühös volt a lányra, hisz sikerül mindig a legrosszabbat kihoznia belőle, de saját magára is, mert megszegte az orvosnak tett ígéretét, mivel nem tudott uralkodni magán. A lány viszont hirtelen mindent megértett. Felvillant előtte egy kép a Szépség és a Szörnyeteg című meséből. Végre valami, amire emlékszik. Ennek mégsem tudott igazán örülni, hisz ez az egész helyzet arra a mesére emlékezteti. Így hát rájött arra, hogy a férfi miért nem tud kedves lenni hozzá. Végülis nem az zavarja, hogy mások szörnyetegnek látják, hanem inkább az, hogy ő saját magát tekinti annak. Ezért is olyan amilyen: elviselhetetlen.
Megrendelhető: https://shop.colorcom.hu/?konyv=ujeletreebredve
Megrendelhető: https://shop.colorcom.hu/?konyv=ujeletreebredve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése