Valahogy nem tudta kiverni a fejéből Krisztián utolsó szavait. Miért hiszi azt, hogy úgy tekint rá, akár egy szörnyetegre? Talán észrevehette a félelmet a szemében, amikor ránéz? Igen, biztos ez lehet az oka. De hát hogy is tekinthetne rá félelem nélkül, amikor a sötét, fekete szemében izzik a harag és a gyűlölet? Ez pedig a hangnemét is jócskán átitatja, főleg, mikor vele beszél. Hogy is ne félne tőle, amikor olyan magas, erős és szikla szilárd, akár egy hegy, ő pedig olyan védtelennek érzi magát, legfőképp ilyen állapotban. Elhatározta, hogy ha csak lehet, elkerüli Krisztián szemrehányó, haragos tekintetét.
Egy óra múlva Magda behozta a vitamindús zöldség levest, épp ahogy az orvos előírta, és azzal együtt a gyógyszereket is, amiket saját kezűleg adott be a lánynak, felügyelve, hogy mindet beszedje. Természetesen Krisztián kérésére.
Egy óra múlva Magda behozta a vitamindús zöldség levest, épp ahogy az orvos előírta, és azzal együtt a gyógyszereket is, amiket saját kezűleg adott be a lánynak, felügyelve, hogy mindet beszedje. Természetesen Krisztián kérésére.
- Krisztián szeretné, ha mihamarabb meggyógyulnál - mondta Magda a vacsora után a lány fintorgó arcát látva. A négy tabletta látványa is hányingert keltett benne, mégis elvette őket. A nő megjegyzése viszont felkeltette a figyelmét.
- Hát persze - mondta keserű mosollyal a lány. - Krisztián mihamarabb meg akar szabadulni tőlem - folytatta szomorúan, miközben elvette a vizet és egyenként lenyelte a tablettákat. - Rajtam ne múljon - emelte a poharát az utolsó tablettánál, mintha csak tósztot mondana.
- Ne mondd ezt, kedveskèm - simogatta meg kedvesen a nő a lány fejèt. - Krisztián egyáltalán nem akar megszabadulni tőled, csak azt szeretné, ha mihamarabb rendbe jönnèl.
- Hát akkor elég furcsán mutatja meg a jószándékát - panaszkodott. - Csak tudnám, miért vagyok ilyen ellenszenves neki! Én igazán nem akarok a terhére lenni.
Magda egyenesen megsajnálta a lányt, szerette volna megvigasztalni őt.
- Ez igazán nem a te hibád! Krisztiánnak általában minden idegen ellenszenves. Adj neki egy kis időt s meglátod, a zord külső igazán nagy és nemes szívet takar. Lassanként erre te magad is rá fogsz jönni - mosolygott kedvesen a nő.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos - sóhajtott a lány.
- Pedig így lesz majd meglásd.
A lánynak még elalvás előtt is a fülében csengtek Magda szavai, bár ő erősen kételkedett abban, hogy valaha sikerül majd a férfi jobbik oldalát is meglátnia. Szerencsére az álma most sokkal nyugodtabb volt, hála a nyugtatónak, amit az orvos felírt. Mélyen aludt egész éjjel.
Ennek ellenére reggel mégis verejtékben úszva ébredt fel. Minden csurom víz volt körülötte: a párna, a takaró, az ágy, nem beszélve a háló ruhájáról, amit teljesen átitatott az izzadság. Az egyetlen dolog, aminek még így is örülni tudott, az az volt, hogy már könnyebben mozgott, bár még mindene sajgott. Végre fel tudott ülni és a végtagjai sem voltak olyan merevek. Talán hamarabb rendbe fog jönni mint, azt gondolta.
Abban a pillanatban nem vágyott másra, mint egy jó meleg fürdőre. Csakhogy egyedül még erre sem lenne képes. Teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát.
Nem sokkal később Magda kopogott és lépett be az ajtón, mosolygós arccal mint mindig. Meghozta a reggelièt. Csodálkozva látta, hogy már ébren van, így nem kellett felkeltenie. Miután jó reggelt kívántak egymásnak a nő elhúzta az ablakról a sötétítőket, hogy a Nap meleg sugara beragyoghassa a szobát. Bár még csak nyolc óra múlt néhány perccel, a felkelő Nap mégis úgy tündökölt, akár egy drágakő.
Magda azonnal észrevette mi a baj, s megszólalt, mielőtt a lány bármit is mondhatott volna. Kiolvasta a szeméből, hogy mennyire szégyelli magát emiatt.
- Teljesen megszokott dolog, hogy így verejtékezel, hiszem tüdőgyulladásod van. Ebből láthatod, hogy lassanként meggyógyulsz.
- De annyira sajnálom, hogy ennyi gondot okozok - sajnálkozott a lány, végignézve magán és az ágyon.
- Ugyan már, semmi baj! - Nevetett Magda. - Ezen ne törd a fejecskèd. Az viszont biztos, hogy nem maradhatsz így. Ki kell cserélnem az ágyneműt, te pedig biztos örülnèl egy jó forró fürdőnek.
- Az jó lenne, de sajnos ez ilyen állapotban nem fog menni - sóhajtott a lány. - Nem hiszem, hogy elég erős lennék ahhoz, hogy fel tudjak állni.
- Igen, ebben teljesen igazad van, épp ezért fog nekünk Krisztián segíteni.
- Inkább ne! - vágta rá nyomban a lány. - Nem akarok még több gondot okozni neki.
- Pedig meg kell fürdened! Én pedig nem hiszem, hogy el tudnálak egyedül kísérni a fürdőszobáig. Ne aggódj, sem a fürdésben, sem pedig az öltözködésben nem fog segíteni. Ez az én dolgom. Tudom, hogy mennyire fèlted a titkod. Rajtam és az orvoson kívül nem tudja senki, és ne félj, Krisztián tőlünk nem tudja meg - mosolygott Magda megértően. A lány először elpirult, mikor arra gondolt, hogy a férfi esetleg meglátná őt meztelenül, aztán mikor a nő folytatta, elgondolkodott. Végül is nem értette, hisz neki nincsenek titkai. Milyen titokról beszélhet akkor Magda? Egyszerűen nem mert rákérdezni, gondolta, majd kiderül szépen ez is.
- Nem lehetne mégis valaki mást hívni? - kérdezte a lány másra terelve a szót, és még mindig abban reménykedett, hogy nem kell ismét szembenéznie a férfival.
- Sajnos nem - mondta sajnálkozva a nő. - Csak mi élünk itt. Krisztián, én és a kertész, de ő általában nem sokat tartózkodik a házban.
- Hogy-hogy? - kérdezte a lány döbbenten. - Na és hol van Krisztián családja? - értetlenkedett.
- Magda tekintete egy pillanatra elsötétült. Nem tudta, helyesen teszi- e, ha bármit is mond neki. Végül úgy döntött, nem árt, ha a lány tisztán van néhány dologgal.
- Sajnos neki már nincs családja - mondta a nő szomorúan. - A szülei meghaltak egy autóbalesetben, a nővére pedig férjhez ment még régen a fővárosban. Úgyhogy ő most egyedül él itt - sóhajtott Magda keserűen.
- Akár egy remete - tette hozzá a lány elgondolkodva. - Nem lehet könnyű neki. És még ott van az a csúnya sebhely is az arcán. Ezért olyan megkeseredett, nem igaz?
- Részben igen - felelt a nő.
- Miért, talán van más oka is annak, hogy Krisztián olyan amilyen? - kérdezte a lány kíváncsian.
- Ha igazán érdekel, azt hiszem ezt tőle kellene megkérdezned - méltatlankodott Magda. Aztán, mintha mi sem történt volna, újra derűs kedvvel így szólt: - Megyek, előkészítem a fürdővizet, aztán szólok Krisztiánnak, hogy segítsen.
Pár pillanat múlva már el is tűnt a pálmák közötti ajtó mögött. A lány már amúgy is kíváncsi volt, hogy mi lehet odabent. Hát most megtudta: a fürdőszoba. Csodálkozva nézett a nő után. Vajon minden szobának van külön fürdője vagy csak annak?
Még fel sem ocsúdott a gondolataiból, amikor Magda már meg is jelent Krisztián kíséretében. A lány még azt sem vette észre, hogy a nő mikor hagyta el a szobát, már meg is jött.
Nagy meglepetésère most először vonzónak találta a férfit. Félelmetesnek, de mindeközben iszonyú vonzónak is. Ahogy az arca szebbik felét nézte, amelyiket nem csúfította sebhely, nagyon jóképű férfinak hatott, aki képes megdobogtatni egy nő szívét a puszta jelenlétével is. "Miért félek így tőle mégis?" Tette fel magának a kérdést a lány, de amikor a szemébe nézett, már tudta is a választ. Szemrehányó, haragos és gyűlölettel teli tekintete épp elég volt ahhoz, hogy az ereiben megfagyassza a vért. Képtelen volt ezt elviselni, így inkább elfordította a fejét. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy nem először néz rá így egy férfi, és ő sem először retteg így valakitől. Ez a deja vu érzés talán már az első találkozásuk óta jelen van.
- Jó reggelt! - köszönt a férfi kelletlenül.
- Jó reggelt! - felelt a lány idegesen babrálva a hajtincseivel. Rá sem nézett.
- Magda szerint nem ártana neked egy fürdő - lépett közelebb a lányhoz. - És ahogy így elnézlek, igaza is van - mérte végig fölényes tekintettel.
De a lány válaszra sem méltatta, még csak felé sem fordította a tekintetét. Ez pedig igencsak idegesítő, főleg egy olyan férfinak, mint Krisztián. Ennek ellenére megpróbálta megőrizni a hidegvérèt.
- Na gyere - mondta a férfi lehajolva hozzá, majd az ölébe vette. - Majd én segítek, ha még arra sem vagy képes, hogy a fürdőig elsétálj - gúnyolódott.
- Na de fiam! - szólt rá Magda a háta mögül. - Hogy mondhatsz ilyet?
- Miért? - nézett hátra a férfi ártatlan tekintettel. - Én csak az igazat mondtam.
A lány csak hallgatott. Félt, ha megszólal, elerednek a könnyei, akkor pedig még ennél is megalázóbb helyzetbe sodorja magát.
Krisztián a gúnyolódását csupán álcának használta, így leplezve zavarát. Hisz olyan rég volt már, hogy egy nőt tarthatott a karjaiban. Ez pedig elfeledett érzéseket keltett életre benne. Ettől viszont egyenesen megrémült. Meggondolatlan, hűvös szavaival saját érzései ellen próbált meg védekezni valahogy. Mindhiába.
Végtelenül hosszúnak tűnt az az idő, míg végül a fürdőszobában letehette a lányt a kád melletti székre.
- Remélem a vetkőzès már egyedül is menni fog - mosolygott pimaszul a férfi. - Vagy talán ebben is segítsek? - kérdezte gonoszkodva, szándékosan zavarba hozva ezzel a lányt.
Persze ez sikerült is neki, hisz a lány azonnal válaszolt:
- Nem, azt hiszem ez egyedül is menni fog. - A hideg borzongatta, ha csak arra gondolt, hogy ez a goromba és pimasz fráter akár egy ujjal is hozzáérhet.
- Mindjárt gondoltam - válaszolt gúnyos mosollyal a férfi. A lány úgy érezte abban a pillanatban, hogy elsüllyed szégyenèben. Azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld, őt pedig örökre elnyelnè. Micsoda megaláztatás! Krisztián egy percig sem titkolta, hogy mennyire nehezére esik segíteni neki.
Magda szemrehányó tekintete viszont a férfi figyelmét sem kerülte el, így hát elviharzott mellette.
- Ne is figyelj rá! - Mosolygott a nő, becsukva maga mögött az ajtót.
Mikor neki készült levetkőzni, akkor tudatosult csak benne, hogy Krisztiánnakbizony igaza volt, még a ruháit sem tudta levenni egyedül. De Magda szó nélkül segített neki levenni a háló ruháját és besegítette a kádba. Szégyenkezve nézett fel a mellette álló nőre.
- Sajnálom, hogy ennyit kell fáradnia miattam. Annyira szégyellem magam - folytatta könnybe lábad szemekkel.
- Nincs miért szégyellned magad - mosolygott Magda megértően. - Nem a te hibád, ilyesmi bárkivel megeshet.
A meleg fürdő nagyon jó hatással volt rá, szinte megkönnyebbült, ahogy elnyúlt a habok között. Ám miközben mosakodott s a tenyerével végigsimított a derekán, sebhelyeket vélt felfedezni rajta. Először azt hitte, biztos csak néhány karcolás van rajta, aztán az ujjait újra és újra vegighúzva a derekán számtalan zúzódást talált magán. Hosszú sávok szeltèk át a hátát széltében -hosszában, mintha csak korbácsnyomok lettek volna. Néhány igencsak régi heg lehetett, hisz alig lehetett kitapintani, néhány viszont még mindig sajgott, bár ezek korántsem voltak olyan mèlyek mint a többi. A lány szinte azonnal rájött, hogy ezek bizony bántalmazás nyomai. Rémülten emelte fel a tekintetét a mellette álló nőre.
- Ez meg mi? - kérdezte kétségbeesetten, ismét végigsimítva a hátát. - Ugye ez az, amire gondolok? - tette fel a kérdést elszörnyedve, mintha csak azt várta volna el Magától, hogy megcáfolja az elképzelésèt.
- Sajnálom, lányom - felelt a nő - de ha arra gondolsz, hogy ezek sebhelyek, amiket feltehetően verès okozott, sajnos azt kell mondjam, ezek azok.
- Ez nem lehet igaz... - mondta kétségbeesetten a lány. - Mintha korbácsnyomok lennének.
- Igen, így van - válaszolt szomorúan Magda. - Ez az a titok, amiről az imént beszéltem neked. Teljesen megfeledkeztem róla, te akár nem is emlékezhetsz rá. Nagyon sajnálom.
- Tényleg nem emlékszem - szomorodott el a lány. - Nem értem. Én már semmit sem értek.
- El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet ez neked. Talán épp ezért nem emlékszel a múltadra - mondta a nő elgondolkodva.
- Meglehet - sóhajtott a lány. - De ki lehet képes ilyesmire? Mi történhetett velem? Mégis ki gyűlölhet ennyire? - kérdezte a könnyeivel küszködve.
- Ne bánkódj, gyermekem, nem éri a könnyeket! - Simogatta meg Magda a fejét együttérzően. - Itt biztonságban vagy, senki sem bánthat téged.
- Igen. Így van - válaszolt a lány, letörölve a könnyeit s közben mosolyogni próbált.
Ez lehet az oka annak a félelemnek, amit a férfi közelében érez, nem alaptalanul. Bár a múltjára nem emlékszik, ez mégis beleègett az agyába, akár a forró pecsét. Már nem is volt benne olyan biztos, hogy emlékezni akar a szörnyű és kegyetlen múltra. Abban a pillanatban elhatározta, hogy ezt a félelmet, ami gyökeret eresztett benne, legyőzi bármi áron és tövestül tépi ki a szívéből. Eközben azt is eldöntötte, hogy elnyeri ennek a komor és megkeseredett embernek a bizalmát. Mert őt soha senki nem bánthatja többé. Krisztián sem.
Nem tudta elfeledni a sebhelyeket s hátán. Másra sem tudott gondolni, csakis arra, hogy ki és miért tehette ezt vele. Ki lehet ilyen kegyetlenségre képes? Milyen ember egyáltalán az ilyen?
Magda közben felöltöztette, megszáritotta és megfèsülte a haját, majd elment, hogy lecserélje az ágyneműt és behívja Krisztiánt. A lány addig a tengerzöld csempèt csodálta és a fürdő elegáns berendezèsèt. Minden csodaszép volt. Neki mégis legjobban a fürdőkád feletti mozaik csempèből kirakott sellő lány tetszett.
Annyira elbámèszkodott, hogy észre sem vette, mikor a férfi megjelent az ajtóban. Már csak arra lett figyelmes, hogy Krisztián egy szó nélkül ölbe kapja és visszaviszi az ágyába. Lassan letette őt, aztán két lépést hátrált, és csak nézte. A férfi abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak ne lenne a heg az arcán, mert a Szépség és a Szörnyetegből idézve: "Ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyeteget." Ez a replika viszont már szinte a mottójává vált.
Akarata ellenére vonzalmat érzett a lány iránt. Olyan szép volt, ahogy ott feküdt az ágyon védtelenül, magányosan, akárcsak ő. Hosszú szőke haja szètterült
a párnán, mint valami mesebeli hercegnőnek, és aranylott a napfényben, az arca kipirult a meleg fürdő után, de a kék szemei olyan szomorúan csillogtak, amikor a tekintetét rá emelte, hogy szinte megsajnálta s a legszívesebben átölelte volna. A lány nyomban észre vette, hogy Krisztián nem úgy néz rá mint máskor, nem gyűlölettel és haraggal, hanem kedvesen és megértően. Talán ebből merítette a bátorságát ahhoz, hogy megszólaljon:
- Köszönöm, hogy segítettél. Kérlek bocsáss meg, hogy annyi gondot okozok neked! Én igazán nem akarok a terhedre lenni. Annyira sajnálom - mondta, miközben eleredtek a könnyei. Nagyon megviselte őt az iménti szörnyű felfedezés.
- Ugyan már - ült le mellé a férfi, letörölve a könnyeit - semmi baj. A szavai - talán most először- lágyan csengtek, nem tudta megállni, hogy kedves legyen hozzá. A lánynak pedig még jobban szüksége volt valaki kedvessègère, mint bármikor. Azok a sebhelyek a hátán a lelkét is megsebeztèk. Zokogva borult a férfi vállára, mintha csak egy régi jó barát lenne, nem pedig az a goromba fráter, akit megismert.
Krisztián nagy meglepetésère olyan gyöngédsèg járta át a lelkét, amelyre nem számított. Ettől viszont csak mèg inkább megrémült. Hátrább akart húzódni, de olyan kétségbeesettnek tűnt, hogy nem volt szíve megtenni, hiszen érezte, milyen nagy szüksége van most rá. Ezért inkább átölelte, pedig tudta jól, a tűzzel játszik, mert olyan érzéseket keltett benne, amelyeket minden erejével próbált elfeledni. Félt, ha túl közel engedni őt a szívéhez, összetöri majd, pedig a darabjait talán még most sem sikerült összeszednie. A lányt villámcsapáskéntérte a férfi erős kezének a gyengéd érintése, ami körbefonta a hátát, szinte begyógyítva rajta a hegeket. Mintha egy gyönyörű, felemelő érzés csapott volna a szívébe. Hirtelen minden sérelmet elfeledett, amit a férfi okozott, és a félelem, ami mindeddig gyötörte a lelkét, tovatünt. Már egy csöppet sem félt Krisztiántól, inkább lovagnak tekintette mintsem szörnyetegnek. Még inkább hozzábújt, védelmet keresve a karjaiban. Lassacskán megnyugodott, de a férfit még mindig nem engedte el. Úgy kapaszkodott belé, akár egy fuldokló a mentőövèbe a háborgó tengeren.
Krisztiánnak viszont már-már kínossá vált a helyzet, így óvatosan eltolta magától a lányt, aki csak abban a pillanatban jött rá, hogy mit csinál. Épp annál az embernél keres menedéket, aki a legjobban gyűlöli őt. Szégyenkezve hajtotta le a fejét.
- Ne haragudj - suttogta szomorúan. - Nem lett volna szabad így kiborulnom.
- Ez igaz - helyeselt a férfi. - De ez az én hibám. Nem lett volna szabad olyan durván beszélnem veled. Végül is nem a te hibád, hogy gondoznom kell téged. Én hoztalak ide, ahelyett, hogy kórházba vittelek volna - folytatta Krisztián kicsit mogorvábban mint akarta, aztán felállt.
- De már megbántad, igaz? Tudom, hogy így van - sajnálkozott a lány. - De kérlek ne gyűlölj emiatt! - mondta szomorúan a férfi szemébe nézve. Nagyon bántotta a tudat, hogy gyűlöli őt és nem is sejti, hogy mennyire szüksége lenne most egy barátra.
Krisztiánt szíven találták a lány kétségbeesett szavai mintha a fal, amit maga köré emelt, gyengülni látszott volna.
- Nem gyűlöllek - felelte meglepően kedvesen a lány szemébe nézve. " Bármennyire is akarlak, sajnos nem tudlak gyűlölni." - tette hozzá gondolatban a férfi.
Nem tudta volna tovább elviselni, sem a lány mélyreható tekintetèt, sem pedig a közelségét, ezért inkább távozott. Jobban mondva úgy elviharzott, hogy majdnem fellökte Magadát a lépcsőn, aki épp a lányhoz tartott.
- Mi a baj, édes fiam? - kérdezte a nő Krisztián aggodalmas arcát látva. Jól ismerte őt, hisz már gyermekkora óta a családjánál dolgozott, nagyon sokat vigyázott rá és a nővérère is, főleg ha a szüleik üzleti ügyben utaztak el. Szinte a fiának tekintette, s a férfi sem volt ezzel másként.
- Jajj, Magda, kérlek ne haragudj! - fogta meg a kezét a nőnek, aki kissé megtántorodott. - Majdnem elestèl.
- Azért az még messze volt - mosolygott a nő. - De mondd csak, miért vagy ilyen zaklatott? Már megint udvariatlan voltál szegény lányhoz, nem igaz? - kérdezte Magda szemrehányóan.
- Most nem - sóhajtott a férfi. - De olyan nehéz kedvesnek lenni hozzá. Ha ránézek, eszembe jut a múlt. De ami a legrosszabb, hogy gyűlölni sem tudom őt. Valahogy nem megy - mondta elgondolkodva.
- Nem is kell gyűlölnöd őt, édes fiam! - veregette meg a vállát mosolyogva Magda. - Felejtsd végre el a régi sebeket! Nem minden lány egyforma. Az a te hibád fiam, hogy képtelen vagy megbízni bárkiben, és mindenki előtt bezárod a szívedet, nehogy valaki újra megsebezzen. De aki túl sokáig óvja a szívét a fájdalomtól, egy reggel arra ébred hogy végleg egyedül maradt öreg napjaira - mondta a nő elgondolkodva, aztán elsietett a férfi mellett, nehogy az meglássa a szemében csillogó könnyeket.
Krisztián viszont így is rájött arra, hogy Magda saját tapasztalatból beszélhet, épp ezért elengedte el őt szó nélkül. Nem akarta tovább feszegetni a témát. De azért a nő szavai igencsak gondolkodóba ejtették. Soha nem jár el sehová, remeteként él ezen a kihalt birtokon. Esélye sincs nőkkel ismerkedni. Talán maga a sors vezérelte az útjába ezt a lányt, új esélyt adva ezzel neki a szerelemre. Ez a lány lehet az utolsó esélye a boldogsághoz. De vajon képes lenne - e szeretni őt így, ilyen arccal? Nem sok reményt fűzött hozzá. Ezért hamar el is hesegette ezeket a gondolatokat, inkább a munkájába temetkezett az irodájában.
